Egyedül lenni, egyedüllét, magány, vagy éppen értékes önidő?

Kinek mi.

Sokat gondolkodtam ezen a témán, talán azért mert eléggé „magányos farkas” alkat vagyok, közben pedig évekig próbáltam győzködni magam arról, hogy nem ez a normális. Áthaladva a 30 év küszöbén, sok témában változott a véleményem afelől, hogy mi is a normális. Nincs ilyen.

Ismét, azt mondanám, kinek mi.

A szenvedélybetegeknél, akikkel dolgozom, főleg megfigyelhető, hogy szerhasználatuk gyakran magány miatt van. Lehet, inkább azt mondanám, akármi is nyomasztja őket, nem javul az egyedüllétben, sőt rosszabb lesz attól. Nem csak szerfüggőkre igaz ez.

Sok ember magányos, annak ellenére, hogy sok „barátja” van. Egészen felkavaró a facebook ismerősök gyűjtögetésének jelensége. Amennyiben tényleg segítségre szorul a „gyűjtögető”, a sok ismeretlen-ismerős  közül nem tudja melyiket keresse fel, de számuk az adatlapon még is visszaigazolja: nem vagyok egyedül!

Miért félünk ennyire az egyedülléttől??

Vannak olyan ügyfeleim, akik rettegnek tőle, és ezért minden idejük, óráról órára be van tervezve, még a hétvégék is. Még az is, hogy mikor mennek el fagyizni.

Ha még is valami közbe jön, és meghiúsul a program, akkor pánik! Mit kezd majd magával, ha hirtelen magával marad?

Például meditálhatna.

Van egy mondat, mi szerint meditálni annyi, mint saját magad társasságát „élvezni”. Idézőjelben írom, mert tudjuk jól, hogy nem mindig élvezetés vagy egyáltalán kellemes, ami feljöhet meditáció vagy egyéb belső munka közben.

Konkrétan kimondva: aki, nem akar egyedül lenne, sőt rendesen viszolyog attól, az kerül valamit, amivel nem akar szembe nézni. Fél önmagától és a csendtől, mely teret ad a tudatalatti felszabadulására.

Milyen az már, saját társaságodat kerülni?! Akkor bárki más, miért akarna időt tölteni veled?

Tudom jól, mind mások vagyunk, mind alkatilag, szemléletben, igényben és beállítottságban. Így lehet valakinek hatalmas öröm, akár több napot is egyedüllétben tölteni, míg más a társasságra és pörgésre vágyik.

Azt gondolom, van egy egyensúly, ami egészséges. Ha valaki pörgős, csevegős, közösségi ember, és az a lételeme, akkor minden bizonyára, ez szuper! De ha ugyan ez az ember, nem bírja elviselni magát egy napig, akkor talán túlságosan sármjára, és beszélőkészségére hagyatkozik a pozitív energiák begyűjtése végett, és kevésbe akar saját forrásaiból táplálkozni. Talán, mások visszaigazolása nélkül, úgy véli, nem elég jó.

Másik oldalról, a “recluse,” aki kerüli az embereket,  nem bír, vagy nem mer eltölteni időt társaságban, vagy teljesen lebénul ha hozzászólnak, akkor az biztos jel arra, hogy van számára is mit rendbe tenni. Lehetséges, hogy annyira meg akar felelni, hogy inkább egyedül marad, mert a sok elvárás stresszt okoz neki.

Számtalan érzelmi tényező lehet bármelyik magatartás mögött, és minden esett egyedi.

Arra bíztatnám azt, aki felismerte, kerüli az egyedül töltött időt, hogy írja egy lap tetejére:

Miért nem szeretek egyedül lenni? vagy Miért félek az egyedülléttől?

Majd automatikus írással válaszoljon erre a kérdésre.

Ugyan úgy, aki felismerte, hogy kerüli a társasságot, vagy az embereket egyáltalán, írja a lap tetejére:

Miért kerülöm az embereket? vagy Mitől félek leginkább társasságban? vagy Mi a legrosszabb, ami történhet, ha több időt töltök emberek közt?

Automatikus írással válaszold meg a kérdést.

Nem célom, senkit sem meggyőzni arról, hogy menjen bulizni, ha nem akar, vagy üljön otthon, ha viszont bulizna. Inkább, arra akarom felhívni a figyelmet, hogy érdemes megvizsgálni, mi rejlik egyik, vagy másik állapot mögött, ha egyáltalán valamelyik extrém jellemző az olvasóra.

Ez egy olyan téma, ami mellett könnyen elmegyünk, még is jelentős szerepe van egészségünkre nézve. Ráadásul, olyan képet kapunk a „normális” társadalmi magatartásról, amely nem mindenkinek fekszik.

Tartsuk tiszteletbe egyéni vágyainkat, de merjük azt is szemügyre venni, ha még is elégedetlenek vagyunk azzal, ahogyan másokkal kapcsolatban boldogulunk.